Autókázás Amerikában

Már 10. hónapja élek kinn Amerikában és egyre csak 1 gondolat ugrik be újra és újra. Írnom kéne az Amerikai vezetésről, mert még mindig meg tudnak lepni, hogy ekkora bajok vannak a fejekben itt, hogy bizonyos törvényszerűségek, nem egyértelműek a sofőröknek. Így hát ma erről fogsz olvasni tőlem.

De előtte egy kis ízelítő az otthoni tapasztalatokról. Mielőtt kijöttem, nekem papíron 6 éve jogosítványom volt. Ebből a tényleges vezetési tapasztalatom nagyon minimális volt. Konkrétan csak az utolsó 2 év. Ugyanis még 18 évesen elkezdtem csinálni a jogsit, amit 2 év alatt szereztem meg. Ennek oka az volt, hogy saját pénzből fedezettem az oktatást. Ezért suli alatt diák munkákat vállaltam és lassan, de összeszedtem rá a pénz. Végül a második évem lejárta előtt megszereztem a jogsit. Ezután vagy 2-3 évig semmit nem vezettem, mert nekünk nincs kocsink.

Később anyu párjának volt egy régi Suzuki Swift-je és mivel már nagyon volán mögé ültem volna. Így egyik alkalommal megkértem, had vezessek egy olyan szakaszon, ahol nincs nagy forgalom és nem gáz, ha bénázom. Volt olyan is, mikor már az akkori páromnak lett autója, hogy néha-néha kivitt Teskándra gyakorolgatni a kis Opeljéval, de azt hiszem abból nem sok volt, mert nemsoká szétmentünk. ( Nem a vezetési stílusom miatt! )

A legtöbb tapasztalatot az autókkal kapcsolatban Irénnek köszönhetem, aki a legutóbbi párom édesanyja. Ugyanis nekem volt jogsim, Tominak nem, viszont szerettünk utazgatni és gyorsabb és olcsóbb (vagy lustább?) megoldás volt autót használni, mint buszra/vonatra várni. A mai napig nem értem, hogy engedhette meg nekem, hogy vezessem a kis Daewoo Tico-ját a legelső alkalommal. Hiszem a vezetési tudásomat nem ismerte, de ő megbízott bennem és megengedte rengetegszer, hogy használjuk az autóját.  Innen is utólag köszönöm neked azt a rengeteg bizalmat!

Szóval az utolsó 2 évemben otthon egy Daewoo Tico-t vezettem, ami egy kicsi és öreg autó, de szerettem vezetni. Bár légkondi a letekert ablak volt és a zenét régi kazettás lejétszóval lehetett élvezni (de hála a mai technikának ezt meg lehetett oldani modernebben) és bár semmit se ért a ködlámpája és nem lehetett vele száguldani, de tökéletesen megfelelt az utazásainkra. Így szereztem tapasztalatokat esti- , ködben-, esőben-, hóban- és jégen való vezetésből.

Aztán megérkeztem Amerikába. Otthon csak kézi váltós autókat vezettem így kicsit tartottam milyen lesz itt automatát vezetni. Már az első napon a családnál bedobtak a mély vízbe. Ugyanis hétfőtől a gyerek suliba ment és nekem kellett vinnem suliba, így tudnom kellett vezetni. Egy Ford Fusion-t kaptam, az apuka beült mellém és elvitt kicsit kocsikázni. Nagyon hamar megszoktam az autót, csak a tájékozódási készségemmel volt gond, ezért lett később a Vaze a legjobb barátom a kocsiban.  Ha jól emlékszem aznap 3szor vezettem és a 3. alkalomnál fordult előtt, hogy váltani akartam. 

Az a kisautó jó volt, megtanultam vele parkolni, végre gyorsultam és élveztem a vezetést. És az első balesetemet is vele éltem meg.  Igen volt balesetem idekinn, kétszer is! Ebből egyet én okoztam a másiknak áldozata lettem, utóbbinál egy másik autóval, erről később.

Nem sokkal a tükör megjavítását követve a család eladta a Fordot, mert már öreg volt az autó. Ez volt Jeff ( a host apuka ) autója, még a gyerekek előtt. Épp csak a tél beköszöntött, de egy új autót raktak alám, egy fiatal Hyundai Sonata-t, ami egy álom. Nem kulcsa és nagyon halk, az elején sose hallottam mikor van elindítva vagy kikapcsolva. Sokkal modernebb volt, mint a Ford el is lettem kényeztetve vele. Ülés és kormány melegítő és hűtő funkciók több fokozata, többféle módon állítható ülés, okostelefonos vezérlőpult (hangvezérléssel akár és telefonnal való autó önindítás/leállítása), tolató kamera +automatikusan a szélső tükrök  beálltak tolatáshoz (szegélyhez parkoláshoz a legjobb segítőtárs). Szóval mi tagadás fullos az autó és hiányozni fog ha hazamegyek. Viszont ennyi idő után is kihallom amikor megvan a motor  fordulatszáma és váltani kéne, de nem tud, mert nem ez van beállítva neki a rendszerébe. Ez az oka, hogy azt vallom, hogy a kéziváltós autót jobbak!

Most térjünk át a tényleges témánkhoz. Amerikában való vezetésről. 

1.) Parkolósáv 

Az első vezetésemnél én mindig elhúzódtam a jobb szélére, hisz nem voltak kijelölve a parkoló helyek oldalt és nem tudtam, hogy azért olyan széles az út, mert amúgy ott parkolnak. A forgalmasabb utakon, amit én főútnak hívnék konkrétana parkoló sávot is megduplázták, hogy ha kiszállnak az illető teljesen nyitott ajtóval, se akadályozza a forgalomba lévőket. Ami szerintem nagyon jó ötlet.

2.) Táblák felirattal

Amíg otthon mi biflázzuk a különböző piktogramok jelentését, addig itt ezzel nem szórakoznak, mindent kiírnak szöveggel a táblákra. De olyan szinten kiírnak mindent, hogy néha fáj, hogy ”De miért? Ez nem egyértelmű?” És itt arra gondolok, hogy az autópályák ki és behajtó kapujánál ki van írva, hogy „Enter Only” illetve „Exit Only”, iletve ezt tetézve a „Do Not Exit”  , „Do Not Enter”  vagy a „Wrong way” táblákkal, mert ezek árosával vannak kirakva. Szóval ha nem volt egyértelmű, hogy az ott a bejárat, kiírják a másik oldalra, hogy nem kijárat. Csak, hogy biztos legyél benne, mit jelent az előző tábla, de hogy biztos légy a nyilak az irányt is mutatják az aszfalton. (kivételesen nagy bevásárló központokban tényleg jó, hogy felvan tüntetve a be és a kijárat. De az autópályán nem egyértelmű, amikor csak egy irányból tudsz be és kicsatlakozni

Illetve a sebességet nem csak számmal, hanem számmal és szöveggel tüntetik fel, hogy tudd nem 40 krumplival, hanem 40 mérföld/órával mehetsz. Az autópályán, egyes helyeken a minimum és maximum is felvan tüntetve.

3.) Lámpák színváltása

Amíg otthon a megszokott piros-sárga-zöld-sárga-piros, addig itt más megoldást találtak ki.

Amerikában lámpák piros után zöldre, majd sárgára és ismét pirosra váltanak. Ami logikusabb, mert biztos tudod, ha sárgát látsz, akkor piros fog jönni. Nem pedig agyalsz, hogy ez zöld vagy piros lesz-e.

4.) Rettegnek a körforgalomtól

Nem tudom, hogy minden államban, de itt New Yorkban nagyon kevés a körforgalom és számukra ez a mumus. Pedig a legdurvább, hogy sokkal érhetőbben van megoldva, mint Európában. Konkrétam a körforgalom előtt már táblával jelzik, hogy az adott sáv, amiben vezetsz, mely irányokban tudsz kimenni. Ha még közelebb érsz a körforgalomhoz ugyan ez a jelzés az útra is fel van festve. Mikor már ott vagy, itt nem kell megállnod, csak elsőbbség adási tábla vár rád, illetve már záróvonal vesz körül, ugyanis ha kiválasztottál egy sávot utána az a záróvonal addig végig vezet, amíg ki nem hajtottál a körforgalomból. Nem tudom, hogy itt mi a szokás, de én mint otthon, a záróvonal ellenére is indexelek, az amcsikat sose láttam indexelni ( a britek a bekanyarodáskor is indexelnek).

5.) Megosztott sáv

Ezt a sávot utálom a legjobban és nem is értem miért létezik, hisz a legéletveszélyesebb sáv, amit kitaláltak. Konkrétan van egy olyan sáv, amit egyszerre mindkét forgalmi irány használhat kanyarodáskor. Ezt ne úgy képzeld el, hogy az egyik vége jobbra a másik balra kanyarodik. Nem messze tőlünk van ez ilyen sáv és 7-szer váltja egymást a kanyarodási irány lehetőség, nagyon rövid szakaszon. És nagyon sokszor láttam, hogy egymással szembe mennek az autók és nem várva meg a szaggatott vonal megjelenését, előbb ráhajt a sávra, mint lehetne és ezzel szembe találva magát a másik autóval, majd jön a ki a bátrabb vagy enged a másinak.

6.) Sáveltűnés

Ez is egy igen zavaró dolog volt számomra és sajnos elég gyakori ez a jelenség. A lámpánál még 2 külön sáv található, majd amint áthaladunk, a túloldalra hirtelen eltűnik a sávelválasztó és a két sáv egybe fésülődik, majd megszűnik az egyik. Ennek meg van az az előnye, hogy nem jár rosszul egyik sáv se, egyiknek sincs igazából elsőbbsége, viszont számomra zavaró, pont azért, mert nem tiszta a helyzet. Én ilyenkor mindig lelassítok, mindegy melyik sávban voltam és előre engedem a másik  oldalamon lévőt és jelzek, hogy besorolnék és reménykedem, hogy beenged a következő autós, ha az én oldalam szűnik meg, ha nem akkor beengedek egy autót magam elé.

7.) A kedvencem, széles parkolók

Mivel a többségnek nagy terepjárója van így a parkolókat is hozzájuk igazították. Amíg 2 nagy autó szarul parkol le és maguk közt hagyva 1 parkoló sávot én vígan beparkolók  a ”kis autómmal” úgy, hogy mindkét oldalról kitudom szedni a gyerekeket. Most már minden szívfájdalom nélkül beparkolok két nagy kocsi közé.

8.) Szélesek az utak

Mint a parkoló helyeknél, az utaknál is ezekhez a kocsikhoz igazodtak. Otthon gondom volt, hogy mindig nagyon az út széléhez közeledem a kocsival, itt vígan elvagyok középen

8.) Jobbkéz szabály nem létezik

Bizony, itt Amerikában nincs jobbkéz szabály. Itt az a szabály él, aki elsőnek érkezik a forgalomba az haladhat elsőként. Szerintem, ebben van logika. Kivéve, ha egyszerre érkezik a 2 autó és akkor megnézzük ki az okos és ki a szamár (mint a mondásban).

9.) Stoptáblák

Két fajta stoptábla létezik itt. A sima, ami nálunk is és a másik a „4 ways” stoptáblák. Utóbbi az egyenrangú útkereszteződéseknél alkalmazzák, hogy mindenkinek meg kell állnia és az elsőnek érkező mehet elsőnek és így tovább.

10.) Jobbra kanyarodás pirosnál

Ezt a szabály kb. 10-15 éve hozták be. Ez azt jelenti, ha épp piros a lámpa, de te jobbra szeretnél kanyarodni és nem jön autó, akkor simán kihajthatsz. Kivéve, ha tábla felszólít, hogy ne tedd!

Első pár hónapban, nem vettem igénybe ezt és türelmesen vártam. De sokszor kaptam türelmetlen sofőrt magam mögött, aki ledudált így elkezdtem alkalmazni ezt a lehetőséget. Néha vagy 4szer körbe nézek és meglesem biztos nincs-e tiltó tábla, mielőtt kikanyarodom.

11.) Bírságoló lámpák

Nem tudom, hogy minden kamerás lámpánál így van-e, de a környékünkön, minden olyan lámpa előtt, ami a szabálytalanság elkövetéséről képet tud készíteni egy jó 500 méterre előtte figyelmeztet egy tábla, hogy „Vigyázat fotó készülnek a következő lámpánál a szabálytalanságnál!”

12.) Bírság

Igen ebben is volt részem. Életem első bírsága egy heti fizumba kerül, mert áthajtottam a piros lámpán. Ami a vicc, hogy a szabálytalanság elkövetése után másfél hónapra rá érkezett a csekk. Az árában a durva az volt, hogy 50 dolcsi, mert átmentem a piroson, 50 dolcsi mert kiküldték a levelet és újabb 55 dollár adó… ez volt 155 dollár, több mint egy heti fizetésem 3/4-e.

13.) Sávok mennyisége

Nagyon ritka, ha egy út szakasz csak 2 sávos legyen (1-1 mindkét iránynak).  New Yorkban a „főutakon” (nincs náluk megjelölve melyik út sima út és melyik a  főút ) egy irányhoz 2-3 sáv tartozik. Az autópályán minimum 4 sáv van egy irányhoz. A barátaim Kaliforniából költöztek Long Islandra ott az autópálya egy irányához 5-6 sáv tartozik.

14.) Autópályán különleges sávok

Léteziknek speciális bal sávok az autópályán, nem minden szakaszon elérhető. Ez egy olyan szakasz, amit duplasávval zártak le és a mellette lévő savtól egy felfestett szigettel is elválasztanak. Ezeket a sávok 2 félék lehetnek. 1. féle a családi sávnak nevezik. Csak olyan autósok vehetik igénybe, akinek az autójában 5 vagy több fő ül illetve a másik a Carpool sáv, amikor 2-en ülnek az autóban. Ezeket a sávokat rendszeresen ellenőrik és keményen büntetnek érte, ha nem megfelelő mennyiségű személy ül az autóban.

15.) Autópályán előzés

Az autópályán mindkét irányból lehet előzni. Ezt még nem próbáltam, de már átéltem. Durván tudnak cikázni a sofőrök az autópályán és folyamatosan éberen kell figyelned, mert nem tudhatod, honnan bukkan ki mögüled az autó, hogy kikerüljön.

16.) Autóbérlés

Nem tudom mi miatt, de autó bérlése 25 év felett vehető igénybe. Illetve azokon a helyeken, ahol megengedik a fiatalabbaknak, hogy béreljenek autót felárat kell fizetniük, ami kb. 200 dollárt (közel 55 ezerforint).

17.) Inniés vezetni

Nem minden államban, de New Yorkban a szabály, hogy 1-2 pohárkával iszol, úgy még megengedett a vezetés. (Mivel nem igazán vagyok az az alkoholfogyasztó így még kipróbálni se próbáltam és nem is akarom ezt a lehetőséget. )

18.) Rokkant parkoló

Nem csak az útra van felfestve kékkel a jelzés, hanem a parkoló előtt egy nagy tábla felirattal is jelzi. Illetve az erre jogosult autókon a visszapillantó tükrön a jellegzetes kék ( kilincsre akasztós fityegőre hasonlító) jelzés figyelmeztet, hogy jogosult az illető a parkolásra.

19.) Postás autók

Két érdekesség is van a kisebb méretű postás autókkal kapcsolatban. Az első, hogy jobb oldalon van a vezető része, a másik, hogy, nincs ajtaja. Télen is ott fagyoskodik a vezető…

Ennek az oka, hogy régen a postaládák nem a házak mellett voltak, hanem az út mentén. Így a postásnak elég volt csak a postaláda mellé parkolni, kinyújtani a kezét a kocsiból és bele tudta helyezni a leveleket. (Amerikai lustaság faktor)

20.) Parkolás

Csak a városközpontokban vannak a pénz bedobálós parkoló automaták. Itt a kertvárosban táblákkal jelzik a helyek mellett, hogy mennyi időt tölthetsz ott, illetve szabad-e ott parkolni. Ugyanis nincs se várakozni tilos, se megállni tilos tábla, itt a „

21.) Kereszteződések forgalmas utaknál

A forgalmasabb utakon, amiket én főútnak nevezek feltűnnek a „Ne akadályozza a kereszteződést” táblák és emellé hatalmas X-el jelölik az aszfalton, ha lámpa miatt megállsz, ne állj oda! Ami szerintem nagyon hasznos lenne otthon is bevezetni ezt.

22.) Őrült biciklisek

Itt is mint ,otthon ugyanazok a szabályok élnek a biciklisekre. Viszont itt Long Islandon alig van bicikli út így a biciklisek az úton közlekednek az autók mellett. Ami még nem is lenne baj, ha nem lenne 90%-a tudatlan a kresszel kapcsolatban. A legdurvább, amit a leggyakoribb hiba, hogy a biciklisek a szembe jövő forgalommal közlekednek, az autósáv közepén, minden féle láthatósági vagy védő felszerelés nélkül. De ha ne adjisten a helyes oldalon közlekednek, akkor se az út szélén, hanem a közepén közlekednek. Értem én, hogy itt nincs autós iskola, mindenkit a szüleik tanítanak vezetni a saját hibáikkal együtt. De legalább az iskolákban tanítanának egy kicsit a bicikli helyes használatáról az utakon…

23.) Féklámpa, mint index

Oké, nem tudom, hogy otthoni autóknál is van ilyen, de létező dolog. Némely autók hátsó lámpáján nincs külön index lámpa, hanem a fék lámpa másodlagos az irányjelzés is.
Plusz infó az indexelésről: Autópályán táblák figyelmeztetik sofőröket, hogy sávváltásnál mindig használd az indexet, ami a 80%-ban nem használnak. Leszarom mennyi az autód értéke, olyan szépen villog az az index, használd!!! Ezt odahaza is üzenem :D

Az első balesetről:

A második hetemen történt ez. Gyerekért mentem az iskolába. Itt Amerikában úgy vannak megcsinálva az utak, hogy a forgalmi utak ki vannak szélesítve, hogy a két szélén az autók tudjanak parkolni és mellettük simán elférjen 2 autó. Természetesen az iskola előtt ott álltak az iskola buszok, amik sokkal szélesebbek mint egy nagy terepjáró és a túloldalon egy terepjáró személyautó parkolt, így mikor én kiakartam kerülni a buszt át kellett kicsit mennem a felezővonalon. Közben a szembejövő autó, lassítás nélkül úgy gondolta, bár én már rég kikerülési státuszban vagyok, ő azért még befér mellém és a parkoló autó közé. Én megszeppenve elhúzódtam és nem figyelve, hogy a jobb tükröm nagyon közel van a busz Stop táblájához ( a tábla csukva volt! ). És ekkor bumm… a jobb tükröm ütközött a stoptábla piros prizmájával. Ezzel kitörve a prizmát és teljesen letörve a tükrömet. A keretet vissza tudtam tenni, de a tükör ripityára tört, utána 3 hétig jobb tükör nélkül furikáztam és parkoltam .

A buszsofőr rám hívta a zsarukat ( ugyanis szolgálati autónak számít az iskolabusz, ha személyigépkocsi lett volna, magunk között a sofőrrel elintézhettük volna , rendőr nélkül) és meg az akkori szerény és félénk angolommal jobbra-balra habogtam. A jobb és bal irány szavait sikerült jól összekevernem ( bár ezzel néha magyarban is gondom van ). Mivel első balesetem volt, ráadásul én okoztam teljesen kivoltam borulva. A sofőr nem volt hajlandó velem tárgyalni, a host anyum kérdésekkel bombázott telefonban, közben próbáltam higgadt maradni, ami nagyon nem ment, mert a sírógörcs már nagyon ki kívánkozott. Ráadásul rendőrt is hívtak rém, ami miatt bűnözőnek éreztem magam. Ráadásul az idősebbik gyerek is folyamatosan csesztetett, hogy miért törtem össze a buszt, mintha szánt szándékkal csináltam volna… Nah meg az, hogy a buszsofőr benyögte nekem, hogy „Nyugodj meg, nem mondtam el, hogy telefonoztál közben.” (Mióta kinn vagyok, soha a büdös életben nem telefonoztam vezetés közben. Csakis olyan eset volt, mikor eltört a telefon tartó -amolyan GPS tartó - és amikor navigációs progit használtam a combomra tettem a telot, hogy onnan könnyebb lessem az utat), de lassan ezen is túltettem magam. Hisz én tudtam, hogy mi az igazság, hacsak nem az éneklést hitte annak a nő( a kicsi kedvence volt a rádióban – Thunder az Imagine Dragons-tól – és együtt énekeltünk akkor). 

Miután a papírmunkát a rendőrök végezték, már a buszsofőr és busztársaság vezetője is ott vígasztalt, hogy semmi baj nem történt, csak egy kis dolgot törtem össze, de valahogy engem ez nem nyugtatott meg. Miután végeztünk még vagy 20percig  parkolóban ültem és próbáltam lehiggadni, hogy hazatudjak vezetni. Ezután a következő pár napban félve ültem a kocsiba, semmi zene vagy zavaró tényezőt nem használtam és mindig direkt vagy túl korán vagy késve mentem a suliba a gyerekért, hogy kikerüljem a buszt. xD 

Szerencsére a busztársaság nem kérte, hogy álljuk a prizma kicserélését, mert annyira minimális költsége volt annak, így csak a saját kárunkat kellett fizetni. Mivel munkaidő alatt, nem saját használatkor történt a baleset, így a család fizette a javítást, nem nekem kellett.

Második balesetemről:

Július 4.-e volt, ami ugye az Amcsiknál nagy szó, hisz államalapítási ünnep. Lementük barátnőmmel a tengerpartra, ami igazából óceánpart… Miután vége lett a tűzijátéknak, hatalmas dugó volt az autópályán. Mindenki borzalmasan sietett haza. Egyik torlódásban elég vágott egy autó index nélkül, de sikerült időben megállnom, hisz alapból lassan haladtam. Majd miután megálltam, 10-15 másodperc múlva a mögöttem lévő autó belém jött. Hatalmas csattanás volt, a hang nagysága miatt valami hatalmas kárt képzeltem el a fejemben. Ráadásul a középső sávban voltam és mikro félre akartam állni, természetesen senki nem volt hajlandó utat engedni nekem, hogy kisoroljam. Mikor kiszálltunk megnéztem az autóm és alig volt valami karcolás a kocsimon. Viszont a másik fél elejének annyi lett. Nem kellett volna kihívnom a rendőröket, de sajnálatos módon a másik fél nem igazán tudott angolul, így jobbnak találtam, ha a rendőrök rendezik le köztünk a dolgokat.
Bár a legnehezebb ebben a részben az volt, mikro felhívtam a 911-et és  4szer kapcsoltak tovább mire megkaptam a rendőrséget és a legfontosabb kérdésükre nem tudtam pontos választ mondani. Hol vagy most? Mázlimra az egész autópályán  nincs semmi érdemleges, de ott volt egy tégla ház és egy jelzés, hogy üdvözöljük a Jones Beach-nél. De ez sajnos nem volt nekik elég. Ránéztem a GPS-re és leolvastam az út nevét és hogy ez a kifele menő útszakasz no meg, hogy innen látható a koncertpavilon, de pontosabb kordinációt nem tudok adni. Szerencsénkre egy arra járó járőr megállt és megkérdezte miért vagyunk itt, majd átadtam a telefont neki, hogy legyen szíves megmondani a hölgynek hol vagyunk, mert fogalmam sincs a pontosabb koordinátákról, nem idevalósi vagyok. Ezután megkérdezte a járőr hogy mi történt, majd megkért, hogy szálljak eb az autóba és ő intézkedik. Onnantól 1 és fél óra várakozás, amíg ő megpróbált beszélni a másik féllel, majd elkérte az én irataimat és arra megérkezett a rendőr is és befejezte a papírmunkát, majd mondta keressük fel telefonon a biztosítót. 

Otthon Jeff már várt , átadtam neki a papírt, amit kaptam és innentől ő intézett mindent. Következő hétfőre kapott az autó időpontot a szerelőhöz és 4 nap múlva visszakaptam az autót. A másik fél biztosítója mindent állt. Ugyanis New York államban az a szabály él, ha két autó ütközésénél az egyik fél álló helyzetben volt, úgy a másik fél a 100%-ban a felelős a balesetben a károkért. Így mindegy volt, hogy épp, egy dugóban kellett megállnom és ez volt pár másodperc, mert a másik nem tudott időben reagálni és megállni.

Meneküljünk a hóvihar elől!

Mint minden au pairnek van vakáció hete, ami 2 hét és ez amolyan fizetett szabi. Mivel én többet dolgozom, mint szabadna így nekem kicsivel több ilyen vakációs napjaim/heteim vannak. A legelső ilyen hetem még decemberben volt , karácsony utáni héten. Mivel későn szólt nekem a család így arra a hétre csak helyi programokat szerveztem, nem utaztam el sehova. Ekkor voltam Katával Manhattanben és Vincenttel állatkertben. 

Viszont ez a mostani más. A Ross család Floridába utazik másfél hétre. Mikor hallottam, hogy nyaralás megörültem, hisz Floridába el akartam jutni ráadásul tudom, hogy ők mindig mennek Disney Wordbe. Viszont jött a hideg zuhany, ugyanis engem nem terveztek elvinni. – Mint megtudtam, ha a család viszi az au pairt is nyaralni, az ő részét is állniuk kell. Sok család ezért nem hívja meg az adott gyerekcsőszt. – Úgy döntöttem nem érdekel, akkor elutazom én is oda. 

Február 11-én megkaptam a pontos dátumokat és neki is kezdtem a keresgélésnek. Végül Kata blogjának köszönhetően 2 úti célt találtam, New Orleans és Orlando. Mivel tudtam ezek igen messze vannak New Yorktól így nem szerettem volna napokat buszozni , így repülőre szavaztam. Kiválasztottam 3 olcsó(nak tűnő) jegyet és lefoglaltam őket. 

Március 7. (szerda) Boston -> New Orleans 

Március 11. (vasárnap) New Orleans -> Orlando 

Március 14 (szerda) Orlando -> Newark 

Ezután, hogy meg voltak a napok mikor melyik repülővel érkezem és távozom kerestem is a szállásokat. Ehhez az Airbnb telefonos alkalmazást hívtam segítségül. Mi tagadás elég nehéz volt, mert sajna New Orleansban nem találtam úgy szállást, ahol mind az 5 estét ott tudok maradni, így ott 2 különböző szállást foglaltam. Az első közel New Orleanshoz a másik szállás közel a repülőtérhez. Orlandoban a szálláskeresésnél azt vettem figyelembe, hogy közel legyen az Univesal Studiohoz, ugyanis csak 2 teljes napot maradok ott és akkor szeretnék oda eljutni. 

Eredetileg Disney Word és Universal Studio kombinált jegy volt tervben, de sajnos a végén azok a elfogytak, amit kinéztem, már csak különálló jegyek maradtak, úgy meg az Universal Studio érte meg jobban anyagilag nekem. 

Mikor végre mindent megterveztem, kifizettem és vártam, hogy jöjjön a nagy nap, mint ahogy lenni szokott beütött egy nagy gond. Indulás előtt 2 nappal jöttek a hírek, hogy megint hatalmas hóvihar érkezik. Természetesen a fogadó családom értesített erről, mert jómagam nem követem a híreket. Ők sikeresen áttették a jegyüket egy nappal előbbre. Bevallom kicsit örültem, hogy az indulás előtti este gyerekmentes este lesz, lazítással. 

Aztán jött a gond kedden, az indulás előtti napon. A buszomat, amivel mentem volna Bostonba törölték a havazás miatt, így gyorsan kellett keresnem egy másik tervet. A család azt tanácsolta váltsam át a jegyet mára én is, csak hogy én voltam olyan bátor és nem tettem a jegyemre biztosítást, így plusz költségekbe került volna az áttetetés. Így B tervnek azt találtuk ki, hogy a repülőjegyem marad, de előbb fel kell jutnom Bostonba , mert New Yorkba előbb érkezik a hóvihar, mint Bostonba. Így is lett, lefoglaltam egy buszt este fél11kor indult Manhattanből. A tervek szerint negyed 4re fenn is vagyok vele. De nem akartam a szabadban várakozni vagy a reptéren, így gyorsan keresgéltem szállásokat Bostonban , ismét az Airbnb-n. Szerencsésen meglett egy olcsóbb hely, pár percre a reptértől. Bár félve foglaltam le, mert egy srác nyújtotta a szállást. De vészhelyzet volt és tudtam, hogy nem fogok aludni a buszon. Hisz ki tudna, amikor tudatába vagy annak, hogy már rengeteg járatot töröltek és lehet a tiedet is fogják? 

Miután elbúcsúztam a családtól és megkaptam az instrukciókat mikre figyeljek, mielőtt elhagyom a lakást azonnal rohantam és befejeztem a pakolást. Mikor már úgy éreztem minden rendben, mindent eltettem, rohantam a fürdő szobába zuhanyozni, készülődni, vacsiztam és csináltam az útra 2 szendvicset. 

Alyson tanácsára indulás előtt felhívtam 1 órával előbb a taxit, hogy 8-ra kérek egyet a házhoz, mert olvastam is és Alyson is mondta, hogy sokat szoktak késni. Szóval fel is hívtam őket. Alapból ideges voltam, mert nem szeretek telefonálni, valamiért nagyon szarul érteni, amikor angolul beszélnek hozzám a telefonban. No de, hívtam őket és egy arab fickó vette fel. 

Hogy honnan tudom, hogy milyen „nemzetiségű” volt? Már Angliába is az alatt a pár hónap alatt elég jól kifejlesztettem ezt a képességem, hogy ki tudom találni ki honnan származik az akcentusa alapján, kinek anyanyelve és ki csak a tanultat beszéli. 

Az úr mikor felvette a telefont bele se szólt, így bele is kezdtem a mondokámba, hogy szeretnék egy taxit rendelni. Már ekkor nagyon rossz érzésem volt. Mondta rendben. Majd folytattam, hogy 8 órára szeretném és a megadott címre. Nah ekkor a pasi elkezdett a saját nyelvén –szerintem káromkodni – majd angolra váltott és megemelete a hangját. Először is megkérdezte tőlem, miért nem tudom akkor felhívni, amikor már kész vagyok? Majd reakciómat meg se várva még oda vakkantotta, hogy hívjam fel később majd bontotta a vonalat. Én még tartottam a fülemhez a telefonomat és köpni, nyelni nem tudtam. Ezután vettem egy mély levegőt és megfogadtam, soha többé nem hívok taxit Amerikában. 

Elkezdtem agyalni kinek tudnák szólni. Ráírtam egyik au pair barátomra, nem-e tudna eldobni az állomásra. Ő még dolgozott, de ajánlotta az Uber-t. Mondom egyefene, próbáljuk meg itt ha már otthon nem tudom. Mikor az applikációt nézegettem észre vettem, hogy csak akkor tudom szólni nekik, amikor már jöhetnek értem, megnéztem 10percenként, hogy kb mennyi időt ír ami alatt ideérne egy autós és 7.45kor rányomtam a kérésre. Mivel életemben nem használtam még csak pislogtam milyen ablakokat hozott fel nekem. Ott volt egy gomb, hogy hívás és én buta rányomtam. Gondoltam akkor így kell kérni… Fel is vette valaki, majd mondtam, hogy rendelni szeretnék egy ubert. A vonal másik végén valaki hüledezett majd közölte, hogy téved hívásom van. Ekkor vettem észre, hogy a térképen egy kisautó egyre közelebb jön és kevesebb időt mutat. Nah ekkor eset le, hogy a megrendelt autó már úton van, nem kellett telefonálnom. De késésben is voltam hirtelen, mert már csak 2 percet írt és nekem a holmijaim még a konyhában és a szobámban voltak. Gyors össze is kaptam őket majd a bejárati ajtó mellé tettem, de már láttam, az autóm megjött. Mázli volt, hogy a szemetet korábban kivittem és a rolókat is lehúztam, így már csak a villany volt hátra és a riasztó. A csomagomat közbe az úr betette a kocsiba és már várt az autóban. Bepattantam és vitt a vonatállomásra. Onnan bementem Manhattanbe és felgyalogoltam a busz állomásra. Emlékszem a délelőtti időjárás szerint, már valaminek esnie kellett volna, de ekkor még semmi nem volt Manhattan városában. Végre megtaláltam az állomást és segített egy hajléktalan megtalálni az én járatom várótermét. A következő egy félórás sorbaállás volt majd végre felszállhattunk a buszra ,ami a egy 4 órás buszozás Bostonig. 

A busz sokkal tágasabb volt, mint egy otthoni hosszú útra tervezett busz. Egy kínai lány mellett találtam üres helyet. Az utolsó 2 személy sajnos porul járt, mert több jegyet adtak el, mint amennyi hely volt a buszon, így nekik legelöl kellett ülniük, azokon a pótüléseken. Az mellettem ülő nem az általam megszokott kedves ázsiai lány volt. Egyrész a táskáit nem volt hajlandó feltenni a tárolórészbe, hanem begyömöszölte a lábának fenntartott helyre, majd ebből kifolyóan, végig az én territóriumomban lógatta a lábait. Már az indulás előtt folyamatosan kínaiul beszélt a telefonban valakivel, néha-néha bealudt majd felijedt és folytatta. A fejemen folyamatosan rajta volt a fejhallgató és bömböltettem benne a metált, de ég így is végig hallottam. Az már hab volt a tortán, hogy arra ijedtem fel egy sikeres elszundításomból, hogy röfögő korkantással hátrabicsaklott a feje. Ezután próbáltam én ébren utánozni a pózt, amiben aludt, de elképzelni se tudtam, hogy képes arra. Majd megelégeltem és kényelembe helyeztem magam. Fura, de otthon a szűk ülésekben el tudok úgy helyezkedni, hogy az nekem kényelmes legyen alváshoz. Megtámasztom, a térdeim az előttem lévő ülésbe majd elfordulok. De itt az ülés is szélesebb volt és a lábrész is és nem találtam rajta fogást. Majd elhatároztam nem érdekel levettem a cipőm és felhúztam a lábaim és összekuporodva aludni próbáltam. Kb 1 órát sikerült is aludnom így, de mikor meg-meg csúszott a zokni az ülésen felriadtam. Közben rohamosan fogyott a telefonom aksijának töltöttsége és nem is lett volna ezzel gond, de a töltő lehetőséget a drága kínai utastársam telibe takarta és aludt… Nem baj - gondoltam magamba. Addig próbáltam nem használni a netet és néha zeneszünetet is tartottam.

Mikor még Conneticutban voltam és megnéztem milyen az idő NY-ban

Persze rá-rá néztem az időjárás jelentésre, mi van épp otthon, mik az előrejelzések Bostonba délután tájt. És meglepően láttam, hogy a busszal szépen lehagytuk a hóvihart. Az úton 1szer kerültünk bele havazásba, az is egy furcsa jelenség volt. Emlékszem pont kifele néztem az ablakon és láttam, se eső se hó. Aztán mintha elhúztak volna egy választófüggönyt és hirtelen havazást láttam az ablakon át. De elég hamar kijöttünk az alól a felhő alól. Aztán lassan megérkeztünk. Meg is lepődtem, mikor a sofőr bemondta, hogy megérkeztünk a végállomásra, ugyanis fél órával előbb értünk be mint terveztük. Bostonba se eső, se hó nem volt még. Rendeltem is egy ubert, aki elvitt a szállásomra és gyorsan írtam a srácnak, hogy előbb érkezem, mint ahogy ígértem. 

Mikor a szállásra értem Alexander a szállásadóm még ébren volt, segített felcipekedni a 2. emeletre és körbe mutatta a lakást, kaptam kulcsokat és aludni tértünk. Igazából kicsit tartottam milyen lesz, mert a kép alapján valami tipikus rossz alaknak tűnt. Erre egy meleg kocka srác nyitott ajtót. Nagyon örültem, hogy végre ágyban alhalok, aztán jött a felismerés, hogy az alvóruhám vákuumzacskóban van a táskámban. Így remélve, hogy nem fagyok este halálra egy póló és alsó kombinációt választottam. Lassan állomba is szenderültem. 

Reggel fél 9kor keltem, magamtól. Olyan kellemes érzés volt, hogy nem gyerek kiabálás ver fel és nem kiabál senki, nincs az a kellemetlen környezet, ami reggelente nem hagy pihenni és ami miatt be zárkózom délig a szobámba. Rettenetesen korgott a gyomrom így elmajszoltam az egyik szendvicset. Majd még visszafeküdtem pihenni az ágyba. 10 körül rávettem magam, hogy most már ideje kelni és készülődni. Mivel nem ébredtem semmi zajra, se neszre fogalmam se volt, hogy a szállásadóm otthon tartózkodik-e még vagy dolgozik. De végül bekopogtam hozzá és megkérdeztem hova tegyem a kulcsokat. Majd befejeztem a pakolgatást és fél 11kor elindultam. 

Eredetileg azt terveztem, hogy elsétálok a reptérre, de az a párperces séta a szemközti parkba ráébresztett, hogy ez nem fog menni és hívtam egy autót. Most egy másik társaságot választottam, kipróbáltam a LYFT alkalmazást. Hát nem tudom, hogy minden autó ilyen-e náluk, de ha igen, akkor nem szeretnék többet őket szanálni, még ha olcsók is, akkor sem. A sofőr nem segített, az autó kívül-belül mocskos volt, a sofőr szabálytalanul vezetett, nem figyelve, hogy ott stop tábla van vagy épp kanyarodik vagy esetleg sávot váltana, semmi. Eléggé feszengtem és alig vártam, hogy kiszálljak. Még akkor se érte meg, ha az applikáció az első pár alkalomra 50%-os kedvezményt ad. Maradok az ubernél. 

Végre megérkeztem a reptérre, becsekkolnom se kellett, mert ezt neten már megtettem előző nap. Mentem volna egyből táskát ellenőriztetni, de előtte megittam egy gyümölcsturmixot. Bár ne tettem volna, valami förtelem volt az íze. Ezután ellenőriztettem a csomagokat és mentem tovább keresni a várótermemet. Mivel nagyon korán érkeztem így kiválasztottam egy kis asztalt töltővel és ott chatelgettem barátaimmal és vártam a beszállást. Elérkezett lassan a felszállás után sok mindent elhatároztam. Soha többet nem használom a Spirit társaságot. Lehet, hogy olcsók, de a sok plusz költség és a felszereltségük és küllemük miatt, nem szeretném többet igénybe venni őket. Nem éri meg. Egyrészt plusz költség van azért, hogy egy kézitáskát felvihess magaddal – megjegyzem a többi társaságnál a carry on vagyis kézitáska ingyen felvihető -. A másik, hogy ez a fapadosok leggusztustalanabbra. Az ülések koszosak, a tálcarész nincs letakarítva, az enyémen hatalmas kávéfolt volt és azon használtam a gépet. Bele se merek gondolni, hogy valaki ezen evett. A 4 órás út alatt 1szer jártak körbe ételt italt kínálva, de az is horribilis áron. A mellettem ülő pár 2 kis 2dl-s üdítőért fizetett $26 dollárt! Én hülye meg megittam a repülőre vett italomat felszállás előtt, mondván hosszú útnál szoktak kiszolgálni. Inkább szomjaztam egész úton. Egyszer köhögő görcsöt kaptam, de inkább kimentem mosdóra és a nem ívásra ajánlott vízből kortyoltam egyet. Remélem semmi komoly bajom nem lesz tőle. 

A gépen ezt a bejegyzést írtam és zenét hallgattam. Életemben nem unatkoztam ennyire gépen még, pedig ott volt a 10 órás repülő út Ausztriából Amerikába. Végre leszállt a gépünk. Előbb érkeztünk, mint tervbe volt. Első utam egy Dunkin-os volt, nagyon éhes és szomjas voltam. Ezután hívtam egy ubert majd kaptam a hívást, hogy ő itt van. Mondom az jó, mert én is. Erre a telefonomon mutatott térkép valamiért bezizzent, mert azt mutatta, hogy ott állok, ahol kellene, erre a szemközti parkolóházba kellett volna mennem. 1 óra alatt sikerült megtalálnom ezt a parkolóházat és új autót kellett hívnom. A másiknak meg lemondási pénzt is kellett fizetnem… 

Mikor megérkezett az új sofőröm bepakoltunk és elindultunk a 20perces autóutunkra. Hát ez nálunk 1 óra lett. Nem tudom, hogy direkt csinálta-e hogy lassan ment, de néha már nekem fájt az a sebesség amivel haladtunk. Persze a kiszámolt összegnek a dupláját kellett fizetnem. Ami annyi, hogy a saját autómat meg tudom fullra tankolni vele otthon. Szóval jobban járnék, ha a szállásomon lenne tömegközlekedés. De legalább a lemenő nap fényeivel láthattam East New Orleanst, ami csodálatos volt. 

A szállás helyem Westwego, ami ha jól sejtem a sok gyár miatt egy ez gyár város lehet. Az elejébe tele olaj kitermelőkkel és sok más teleppel. Szerencsére, ahol van a szállásom nem láttam gyárt, de kis lakóközösség van. Nehezen, de megtaláltuk a házat. Az ajtónál bepötyögtem a kódot és egy tündéri nagy kutya fogadott a házban, Lucy. Sajnos nem találkoztam a házigazdával, de megírta anno, ha esetleg ha nem lenne otthon azért engedjem ki néha pisilni Lucyt. A ház elképesztő szép, hatalmas és nagyon művészi, amit imádok, csak egy gondom adódott, hogy a képek alapján, amelyik szobát lefoglaltam arra az volt írva, hogy „Welcome Phillipha” és én nem vagyok az, így a másik szobába lepakoltam. Mindenkire ráírtam, hogy megérkeztem, minden rendben van és elfogott az álmosság, így le is feküdtem aludni.

Decemberi emlékek

Február vége van és csak most írok az itteni decemberi élményeimről… Tudom lusta vagyok. Nagyon sokszor eszembe jutott, hogy nah ma írni fogok. De sajnos nem jött össze. Lehet az is visszafogott, hogy egy fontos barátom abbahagyta blogom átolvasását mielőtt feltettem az oldalra. Csak viccelek, simán lusta vagyok. Noh de kezdjünk is bele a Decemberembe.

Már jó ideje azon agyaltam, hogy sajna nem lesz elég ha csak a családdal beszélek angolul. 2 hónap után megcsömörlött a kommunikációnk, ugyan azok a kérdések hangzanak el mindennap, majdnem mindig ugyanazok vagy kisebb változásokkal a válaszaim, de a lényeg így nem fog fejlődni az angolom. Illetve ha más au pair társaimmal beszélgetek, akik amúgy a tanult angolt beszélik az se segít. Sokuknak nagyon erős akcentusok van és ahhoz is nagyobb erőfeszítések kellenek, hogy őket megértsem. Szóval ráébredtem kellene szereznem itteni barátokat.

Még december előtt sikerült is összebarátkoznom egy amerikai sráccal. Neki köszönhetően csodás Decemberem volt. Rengeteg helyre elvitt és rengeteg új dolgot próbáltam ki Vincenttel. Mielőtt bárkiben is felmerülne, nem, nem a pasim és nem is volt, csak egy nagyon jó barátom. Sajnálatomra közben barátnője is lett és az egyetem is elkezdődött így sajna már nem találkozunk és nem volt több szabadideje velem is találkozni. De a közösemlékeim vele a legszebbek az au pair évemben.

Noh de akkor december…

Dec. 2.

A nap amikor itt senki se tudta mi az a névnap és, hogy ezen a napon van az enyém. Dórival bementünk Manhattanbe. Megnéztük a Fashion múzeumot, ami katasztrófa volt. Mindig is tudtam, hogy a divatbemutatókon bemutatót ruhák nagy százaléka hordhatatlan, de ami azon a kiállításon volt nem csak hordhatatlan, hanem katasztrófa volt. Utána elsétáltunk a Central Parkba. Ez egy igen nagy és kimerítő séta túra volt. Az elejétől a végéig körbejártuk a parkot. Láttam az állatkertet, a csónakázó tavat, a nagy tavat. 5 óra fele a Guggenheim múzeumba mentünk. Ami szintén a katasztrófára hajazott, szóval nem volt fényes az aznapunk számomra. Végül a fénypont ,ami kicsit javított a hangulatomon A Rockefeller Center fény showja és karácsonyfája javított kicsit, bár a hatalmas töbemg matt igen messzíről láttam a fát és a kori pályát már nem is.  

             

            

            

Dec. 5.

Brayden karácsonyi előadása volt az iskolában. Természetesen én is elmentem rá. Ott volt az anyuka szülei is. Nagyon aranyos kis fellépés volt, ügyesek voltak a gyerekek. Ezután ellátogattunk egy plázába, hogy a gyerekek találkozzanak a „Télapóval”. Persze a pici elsírta magát, erről eszembe jutott egy gyerekkori videó, amit az óviban csináltak rólunk és a gyerekek nagy része, sajnos köztük én is féltem a Télapótól. Pedig olyan 3-4 éves lehettem, naná, hogy egy 18 hónapos baba is fél egy idegentől.

 

Dec. 7.
Első találkozásom Vincenttel. Először elvitt egy kisállat kereskedésbe. Eredetileg kiskutyákat akartunk nézegetni és simogatni, de sajnos a mi városunkban lévő állatkereskedésben csak halak, teknősök, rágcsálók és madarak vannak, no meg cicák. Ezután elvitt West Hempsteadbe, a The Wiches Brew-ba, ami egy kávézó és nagyon közkedvelt. A helyiség tele van vintage és ezoterikus berendezésekkel és díszítésekkel. Az italoknak valami extravagáns neveik vannak , de nagyon klassz hely. Én nagyon csíptem. Majd felvitt magához, ahol gitározot és zongorázott nekem. Nagyon kis romantikus volt, imádtam amikor énekelt. ( Rájöttem muzikális srác kell nekem. Szóval srácok ideje megtanulni valami hangszeren vagy énekelni!! ) Remek este volt.

 

Dec. 8.

Végre megérkezett az életmentő csomag otthonról. Tele csokival és finomságokkal és pár karácsonyi ajándékkal. Persze türelmesen vártam és 24-én bontottam fel őket. Ismét köszönöm!

Dec. 9.

Vincent elhívott egy parton lévő fény showra, ami csodálatos volt, az autóút mentén mindkét oldalt karácsonyi kivilágítások voltak, de nem olyanra kell gondolni, mint ami a házakon vannak, hanem hatalmas, kertbe állítható változataik. Valahol az út közepetájt volt egy kis pihenő, ott sétáltunk egy keveset és életem első mályvacukor sütögetése is megtörtént. Aztán ezután még korán volt, így elmentünk végre megnézni az új Thor filmet. Végre valaki eljött velem moziba, már hetek óta kerestem valakit, aki eljön velem rá. Ez volt az első mozizásom itt. Hatalmas , kényelmes, láb támlás ülések és fura volt, hogy pizzát és hotdogot is lehet venni a büfében, nem csak popcornt és nachot. 

Dec. 11.
Ebben a családban van egy furcsa szokás. Megünneplik a fél születésnapokat is. Így decemberben én is betöltöttem a 25 és feledik életévemet és kis cupcakekekkel ünnepeltünk. A pici Kierannek egy nappal előttem van a szülinapja így őt is ünnepeltük és akkor már Brayden se maradhatott kis az ünneplésből. Hisz gyerekek mindig ugyan azt szeretnék, amit a másik testvérük is, így neki is kellett egy gyertya a cupcakejébe. Ilyenkor eszembe jutott, hogy a kapcsolataimban a srácok kiakadtak, amikor a 6. hónapfordulót megakartam ünnepelni, pedig az egyszer van, ez midnen évben 2 szülinapozást jelent. Nekem ez nagyon fura volt, lehet mert a gyerekek kicsik így a szülők még ünneplik ezt, bár simán kinézem hogy idősebb korukvan is tartják ezt a szokásukat. De finom volt a süti, ezt imádom, még ha bolti akkor is.

Dec. 13.

Munka után Vince-szel elmentünk vacsizni North Portra, ami Long Island éjszaki részén van. Elvitt egy Lila elefánt nevű étterembe, ami latin ételeket szervíroz. Isteni finom volt. A savanyúság amit az étel mellé kaptunk kicsit olyam íze volt, mint a nagyis savanyított káosztája, ami kellemes emlékeket hozott fel benne. 

Dec. 15.

Ismét munka utáni vacsizás Vincenttel, most maradtunk Massapequaban. Kipróbáltunk egy Pubot, az Amerikai Beauty-t. Itt ettem először amcsi hambit. Mi tagadás elég extra dolgokat tesznek a hambira/ba. Például porcukor a zsömi tetején, a húspogácsát meglocsolják juharsziruppal, de isteni finom volt. Bár a rozmaringos hasábburgonyát kihagytam volna. Aztán az estét egy forrócsokival zártuk , természetesen az amerikai mániával, a mályvacukorral a tetején és egy kis mentás cukorkabottal. Nem valami megszokott dolgok ezek otthon, de kellemes volt.

Dec. 18.

Hétfői nap munka után ismét egy kicsit elszabadultam „otthonról” Vincenttel. Elmentünk sushizni a kedvenc helyére. Mikor megérkeztünk kicsit lesokkolt, hogy milyen  puccos helyre mentünk. Mindenki nagyon kiöltözve, a férfiak öltönyben, a nők koktél ruhákban, nagyon elegánsan voltak. Én meg a most már jellemzővé vált nagy bő pulcsiban, alatta valami figurás felsőben, mondjuk Vince se öltözött ki egy csíkos ing volt rajta. Kicsit feszengtem, hogy nem vagyok rendesen felöltözve, de ennek ellenére isteni fogom volt a sushi.

Dec. 21.

Munka után Vincenttel elmentünk játékteremben. Életemben először voltam ilyen helyen. Imádtam és megfogadtam ide visszajövök és veszek saját kártyát és pontokat gyűjtök. Volt ott egy tsumtsum-os játék, amit imádtam, hisz a telefonomon is rajta van és sokszor megpróbáltam ilyen plüss kihalászós játékot, persze nem kell mondanom, nem sikerült.

Illetve odaadtam Vincentnek, a neki készített karácsonyi ajándékát. Csináltam neki egy batikolt felsőt, mert szereti azokat. Fogalmam se volt a méretéről, így mikor megvettem a pólót, csak imádkoztam, hogy jó méret legyen. És kértem csináljon egy videót mikro kibontja a csomagot.
Illetve ezután elmentünk vacsizni egy Diner-be. Angolosok most hihetik, hogy elírtam,de ez tényleg egy n-nel van. Az a tipikus amerikai étkezde, mint a filmekben. Természetesen ki kellett próbálnom az epres milkshaket.

 

 

Dec. 22.

Félnapos voltam ezen a napon és kivételesen a délutánom volt szabad. Vincenttel találkoztunk is és elvitt a Fire Island Világítótornyához. Régen itt egy nagy tűzvész volt és leégett a régi világító torony, és mellé felhúzták az ujjat. Vannak rémtörténetek, hogy a régi helyére akarták építeni, de mindig valami baleset történt ott. Sajna nem tudtunk felmenni a világító toronyba, csak az előterében a kis kiállítást néztük meg. A part mentén nagy füves helyen szabadon járkálnak a szarvasok és őzek és sok állatot láttunk ott. Utána elsétáltunk a tengerpartra, ahol elképesztő volt látni a vízet. Végre eljutottam a tengerpartra. Gyönyörű látvány volt és láttam olyan kis madarakat, amik a víz elől futkostak, nagyon aranyosak voltak. Nem sokat voltunk itt, mert Vincentnek dolgoznia kellett mennie.

Estefele visszamentem az előző napi játékterembe egy másik sráccal, Jay-jel. Itt már beszereztem egy saját kártyát és gyűjtögetni kezdtem a kuponokat, csak én buta olyan játékokkal játszottunk, először amivel nem lehet kuponokat gyűjteni :S De élveztem utána elmentünk az IKEA-ba „szórakozni”. Tipikus, mikor kipróbálunk minden széket, ágyat, lakrészeket. Mi tagadás egyszer már csináltam ezt a Budapesti IKEA-ban, akkor jobban szórakoztam.

 
 

Dec. 23.

A családdal elmentünk egy étterembe vacsorázni. Mivel még mindig nagyon új nekem ez a sok tengeri étel természetesen panírozott garnélát és lazacot rendeltem az étterembe. Isteni finom volt.

Hazafele menet megláttunk egy elképesztő házat. Nagyon fel volt díszítve és rengeteg ember látogatta meg, hát gondoltuk mi is megnézzük. Csodaszép volt, csináltam is róla egy videót, de ez nem engedi feltölteni ide.

Dec. 24.

Eredetileg a Szent Estét mindig a nagyszülőknél tölti a család. De idén eladták a hétvégi házukat és az új, még felújítás alatt volt, így Kiméknél, Jeff húgánál volt a party. Kiöltöztem csinibe és próbáltam vegyülni. Ott voltak a partyn Jeff szülei, öccse a párjával, Jeff a sógorának , CJ szülei és testvére, Jeff nagynénje Rainy és fia Matty , aki hozta a párját is és Helen a dédimama. A gyerekek eljátszottak egymással, a nők trécseltek, a pasik meccset néztek a tvben (igen még karácsonykor is valami bajnokság volt élőben…) én meg szép lassan elkezdtem unatkozni. Elkezdtem beszélgetni az otthoniakkal és boldog karácsonyt kívántam. Végül jött egy videó üzenet nekem. Egyből elvonultam és valami 15 percig csak azt néztem újra meg újra.

Vincentnek mondtam, hogy 24-én kinyithatja az ajándékát, mert Magyarországon mi akkor ajándékozunk. Megérkezett a videó, amiben kibontotta a csomagocskáját. Nagyon örült neki és jó is volt a méret. Mint utólag elmesélte ezután 1 hétig csak ezt a pólót viselte. Boldoggá tett, hogy örömet okoztam neki.

Aztán ideje volt kikecmeregnem a szobából, ahol meghúztam magam a zaj elől. Csatlakoztam a többiekhez, majd elkezdtünk enni a vacsit. Hát szóval ennyire még soha nem utáltam enni, mint azokban a napokban. Megszoktam, hogy otthon a jó kis megszokott karácsonyi kaják vannak. Hát kicsit ledöbbentett a választék. 

Az előétel sajt falatok, aztán töltött kagyló, a fő fogás lasagna vagy garnélarákos spagetti… Alapból elegem volt az itteni spagettiből és lasagnából, mert minden héten ezeket esszük a családdal csak kicsit másképp. A desszert gyümik voltak és egy pár süti, én vittem mákos beiglit (anyuval küldettem otthontól). Nagyon ízlett a vendégeknek ez a süti.

Kaja után a gyerekeknek ajándékosztás volt. Ezek az ajándékok a szülőtől rokonoktól van és a gyerekek is tudják. A reggel érkező ajándékokat pedig a Mikulás hozza. 

Persze egy rakat ajándékot kaptak és alig fértünk be hazafele a kocsiba velük. Később beszélgettünk, szóba jött az európai mikulás nap , arról beszélgettünk Kimmel. Mert ő hallott erről régen és mikor még nem voltak gyerekeik gyakran szenet dugott karácsonykor CJ ( a férje) zoknijába, mert hogy „rossz” volt.

Kicsit később mikor a gyerekek ismét eljátszottak együtt a felnőtteken volt a sor és egymásnak osztották az ajándékokat.

Én kaptam egy sálat, meleg takarót, karkötőt, dísztárgyat és kistáskát az apuka szüleitől, Rainytől kaptam egy kis antik ékszeres dobozt, amiben csokit tartok jelenleg, Kiméktől Starbucksos kártyát és GGtől (dédimamától) nagyon finom csokit kaptam.

Mikor hazaértünk a gyerekek elaludtak a kocsiban. Gyorsan ágyba tettük őket, majd elkezdtük az ajándékokat lecipelni a padlásról. Hát az első pár kör után úgy éreztem végeztünk, de csak jöttek és jöttek l az újabb nagy dobozok megpakolva sok ajándékkal. A végén teljesen meg volt pakolva az egész nappali ajándékokkal. Borzalmas volt végig nézni, hogy mennyi ajándék van a szobába és a 90%-a a gyerekeké és felével se fognak játszani. Persze mindre az volt ráírva, hogy a télapó hozta, de olyan érzésem volt a szülők ezzel meg akarnák venni a gyerekek szeretetét. Csak hogy, ha azt hiszik a télapó hozta? Noh arról a nevetséges címkéket meg se említem ,amire az volt ráírva, hogy a legjobb kisgyerek az egész évben… Mikor nap mint nap kiabálás folyik az anyuka és a gyerekek között… képmutatás. Így csak elrontja a gyerekeket. De már késő…

 

Dec. 25.

Reggel jött a nagy ajándék bontás, fura zajra lettem figyelmes, ami kiugrasztott az ágyból. Igen már itt érezhető volt, hogy nem igazán voltam családtag, hisz nem vártak meg elkezték kibontogatni az ajándékokat, már akkor nagy kupi volt a nappaliban a sok széttépett csomagoló papírtól. Közben a szülők2 oldalról a telefonjukkal vették fel, ahogy a gyrekek ajándékot bontanak. Én szépen pizsiben és a vállamra borított új meleg takarómban kislatyogtam a nappaliba és leültem a nappalira és néztem ahogy a gyerekek bontogatnak. A végére hatalmas nagy kupi, szanaszét szort papír fecnik és dobozok, ugyanis minden ajándék egyesével volt csomagolva. Nem valami természetbarát módszer.

Hogy mit kaptam: Tsumrsumos díszítsd magad táskát, bluetooth hangszorós sapkát, papucsot, pickwick teát, mert nem találtam eddig olyat itt, craftolos boltba ajándék kártyát, ajándék kupont egy másik üzletbe, egy rock’n’roll tura utat, meleg zoknit,Tsumtsum plüst (Sally a Karácsonyi lidércnyomásból), takarót, fenyőfa díszt, pár tisztálkodási szert.

Később az anyuka szüleihez mentünk. Ők igazából Floridában élnek, de telente visszajönnek Long Islandra, ahol a gyerekeket nevelték fel, illetve Kevin, Alyson bátyja él évközben a házban. Ott összegyűlt pár rokon, akiknek a nevére a mai napig nem emlékszem… Az alagsorban játszottunk a gyerekekkel, mert itt még kevésbé tudtam szocializálodni, mint Kiméknél. Azt tudtam, hogy Kevin dobol, de arra nem számítottam, hogy az alagsorban egy hatalmas dobfelszerelés fog fogadni. 

Itt a menü előételnek ropogtatni valók és zöldség tál volt. A főfogás lasagna (megint) és valami hús, persze az utóbbit választottam. A desszert meg jégkrémtorta és pekándiós pite volt. Itt se maradhatott el a beigli, de itt már diósat vittem. Itt is nagy sikere volt. Viszont nálam az itteni édességek nem nyertek, túúl édesek voltak.

Itt kaptam egy pulcsit és egy ajándék kártyát egy másik craftolós boltba. 

Dec. 26. 

Innentől kezdve már nem dolgoztam 1 hétig. Ezen a napon reggel megérkezett a csomagom Tomitól. Persze ahogy ígértem hívtam is fel és végignézhette, ahogy kibontom a csomagját. Egy TheVR-os pulcsi, amit tavaly akartam venni, de elfogytak és idővel el is felejtkeztem róla és egy pikachus bögre, ami a tvs szekrényen van és díszíti a szobám, mert ott legalább nem éri el a gyerek és épségben megmarad. Persze használom néha néha, de inkább féltem és ott tartom (bocsi).  ÉS mégegyszer nagyon köszönöm őket!!

Délután pedig nyakamba vettem Manhattam városát és bele kóstoltam kicsit Brooklynba is. Ugyanis Kata érkezett Californiából (magyar au pair) és kicsit elkalauzoltom itt a Nagy Almában. Szerencsétlenül nagyon hideg napokat fogtunk ki, de ez se tántorított el minket. A Hosteljében várt rám és kicsit tanakodtunk mik legyenek a programok. Eldöntöttük, hogy másnap elmegyünk megnézni a Rockettes show-t a Raido City Hall-ban, meg is vettük a jegyeket majd elindultunk Manhattanbe.

Először is éhesek voltunk és beültünk az Apple Bee’s-be. Hallottam hogy jó hely,de ez nem az én pénztárcámnak való. Aztán elvittem a Rockefeller Centerhez megnézni a fát és a korisokat, végre nekem is sikerült eljutnom a helyszínre, nem úgy mint múltkor, mikor csak messziről láthattam. Majd a Bryant Park jött a koripályával, a fával és a karácsonyi vásárral (szinte már minden zárva volt). Majd hirtelen felindulásból elmentünk a moziba megnézni az új Jumanjit. Imádtam ezt a filmet és első mozizásom volt New Yorkban.

 
 

Dec. 27.

Az alsó város rész volt tervbe reggelre így a Washington Parkban találkoztunk. Onnan elsétáltunk a Soho fele, de már nagyon éreztük a mínuszokat így beültünk egy kicsit felmelegedni a legközelebbi Starbucksba. A kis pihi  és meleg kávé után az Olasz negyed felé vettük a irányt, majd a Kínai negyedbe. A hideg miatt elhatároztuk onnan busszal megyünk tovább a Wall Streetre. Meg is érkeztünk a Wall Streetre, bekukucskáltunk a Trinity templomba, onnan meg lesétáltunk a bikához és megfogtuk annak a bizonyos bikának a tökét.

 
 

Mivel éhesek voltunk és bőven volt időnk a show kezdetéig elmentünk egy japán étterembe. Életemben először ettem katsu don-t és miso levest. Sajnálatos módon egyik se ízlett. Íztelennek éreztem a katsu don-t illetve volt benne hagyma, ami csípős volt. A végén még rendeltünk sushit, hogy „ le öblögessük” az előtte evett ízeket. Végül közeledett az idő így elindultunk a Radio City Music Hall fele. Hatalmas embertömeg volt már ott másfélórával a kezdés előtt. Szép lassan haladt a sor, de bejutottunk és egy teljesen más világ fogadott minket. A hatalmas csillár csak úgy vonzotta a tekintetemet. Gyönyörű volt. Lassan megtaláltuk a helyünket és tökéletes kilátásunk volt, bár az kicsit zavart, hogy sokszor nyitogatták mellettem az ajtót és olyankor nagyon hideg jött be. De a műsor fenomenális volt, nagyon élveztem észre se vettem milyen gyorsan telik az idő és másfélórás műsor csak fél órának éreztem. Aztán elbúcsúztunk, mert holnapra már más terveim voltak Vincenttel.
                      
            

                   

Dec. 28.

Már nagyon régóta vártam ezt a napot, ugyanis végre egy estét nem otthon töltöttem. Délelőtt elmentem egy likőröshöz (ahol alkoholokat árulnak) és vettem egy üveg bort és otthon forralt bort készítettem. Egy részét otthon hagytam a másikat elvittem magammal. Vincent munkája után jött értem és vett fel és indultunk is. Bár ő fáradt volt mégis elvitt korcsolyázni. Elsőre rossz méretet kaptam és nem tudtam használni annak ellenére, hogy tudok jégkorizni. Kicseréltük és utána csak úgy száguldottam. Nagyon élveztem. Bár meglátni, hogy nem sportolok mert hamar elfáradtam, de az is közrejátszott, hogy az egyik cipőm bármennyire is erősen húztam meg nem igazán tartotta a lábam és mindig furán állt és meg is fájdult a bokám. Miután végeztünk történt egy kis baleset, nem találtuk meg a kocsi kulcsot. Először reméltük, hogy elhagytuk majd kiderült az a kulcs ott csücsül az autóban. Vincent felhívta az apukáját, hogy hozzon valami feszítővasat, mert bizony az egyszem kulcs a kocsiba van bezárva és az is már a pótkulcs. Michael hamar jött és ketten együtt kinyitották az autót és mehettünk is hazafele, de előtte még beugrottunk most már tényleg egy rendes sushizóba és megvacsiztunk. Onnan meg irány Vincenték. Otthon volt mindenki, átadtam a forralt bort és ittunk belőle, mindenkinek ízlett. Aztán az estét egy filmmel zártuk. 

Dec. 29. 

Végre egy reggel, amikor nem arra ébredtem, hogy a gyerekek visítanak vagy épp az egyik becsörtet a fürdőszobámba és becsapja az ajtót. Bár nem volt valami kellemes estém, mert mindig, ha új helyen vagyok forgolódom nem találom a helyem, de mégis jobb volt a közérzetem ott. Reggel zuhanyzás és indultunk egy bagel-öshöz reggelizni majd irány a Bronxi Állatkert. Sajnos ezen a napos se lett jó idő így az állatok se nagyon voltak kinn, így a benti állatokat néztük meg.
Először a madár szárnyba mentünk. Aztán kinn megnéztük a szarvasokat, a tigrist és a bölényeket. A kis befagyott tavacskában kacsák és libák úszkáltak, ahol még szabad volt a víz. Aztán ismét egy épület felé vettük az irányt, a jungel világba. Kellemes trópusi idő volt benn. Majmok, egzotikus nővények, gyíkok, teknősök.

Vince mondta, hogy a majmok szeretik a trükköket. Elkérte a sapkám és az ajak balzsamom és elkezdett trükköket mutatni a majomnak. Igaza lett, mert a majom nagyon figyelte, ahogy bohóckodik neki, bár sajnálatos módon okosabbnak tűnt, mert minden egyes alkalommal lebukott Vince a trükkjével. Ezután a majom engem szemelt ki és folyamatosan csókokat dobált nekem, meg is kaptam, hogy nagyon bejövök neki.

Ezután elsétáltunk a hüllő kiállító terembe. Ott láttam hatalmas krokodilt, teknősbékákat, rengeteg békát és kígyót. A legcukibb békák voltak a legveszélyesebbek. Meglátogattuk a kinti nagy madarakat. Láttam cuki hóbaglyot, aki úgy festett kint ha kínai lenne a kis csík szemével. Aztán az egér házba mentünk be. Nagyon sötét volt benn, ezért néha megvakuztam szegény állatkákat, mert semmit nem lehetett látni csak egy nagy sötét üvegé tartályt. A legcukibb az ormányos egér volt, még sose hallottam róla és látni egy ilyen állatot nagyon különleges volt. Ohh és a cuki mini egerek is nagyon édesek voltak, még tengerimalac is volt. Egy kis kitérő után és teli hasal elmentünk megnézni az óriás szalamandrát és a rinocéroszt. Itt Vince mondta, hogy ő szívesen lenne az állatka helyébe, csak aludna, enne és újra aludna. Szerintem ez unalmas élet lenne még állatként is. A következő állómás a Madagaszkári szárny volt. Halak , makik és sok olyan állat aminek a nevét hirtelen már nem is tudom, de izgalmas volt. Ezután jöttek a fókák, akiket már nagyon messziről hallani lehetett. Először azt hittem valaki nagyon csúnyán köhög, majd kiderült, hogy a fókák nagyon beszédesek épp. Majd végén jött a vízi madárház, Vincent kedvence. Ott láttam egy különleges madárfajt, amik olyanok voltak, mint a mini flamingók csak pirosabbak és a fákon szerettek álldogálni. Aztán lassan elérkeztünk az állatkerti túránk végéhez, a pingvinekhez, amit Vincent a legjobban várt, hisz a kedvencei az állatkertben. Sajnos pont lemaradtunk az etetésükről és már nagyban henyéltek, de szerintem így is nagyon cukik voltak. Aztán elindultunk hazafele. Megköszöntem a csodás 2 napot és ezután a nap után nem találkoztunk újra. Ő közbe összejött a munkatársával és mivel friss kapcsolatba nem akartam belerondítani, még barátként se így nem kerestem, néha-néha ráírtam, de most nagyon dúl a love ott szóval hagytam őket, éljék a fiatalságukat. Bár hiányzik nagyon a társasága, sok helyre elvitt és megmutatott nekem, amiért hálás vagyok neki. 

Az év utolsónapjáról meg majd máskor írok, ahogy érzem ez így is elég szép hosszú post lesz. Szerencsére december óta naplót vezetek így könnyebb visszaemlékeznem, no meg, ha képeket nézegetem a telefonomban az is sokat segít. De érzem egyre halványabbak a 2-3 hónappal ezelőtti dolgok. Ha nem lennének, ezek nehezebben emlékeznék rájuk, sok minden kis is maradna.

Remélem, mihamarabb találkozunk egy újabb blog bejegyzésben vagy egy újabb videóban.

Aki nem hallotta vagy látta volna, elkezdtem videókat készíteni. Saját youtube csatornát nem csináltam ennek csak a meglévőt, amit itt megtaláltok és belenézhettek. Eddig 3 videó készült el és remélem még több lesz. Azt tudom, hogy lesz egy azokról a napokról, amikor kurzuson vettem részt illetve szeretnék pár barátommal közös videót készíteni és belevinni őket a youtubeos mókába.