Ki ne hallotta volna már a Halloween kifejezést. Én már gyerekként nagy rajongója voltam és amikor tudatosult benne, hogy Magyarországon, mi nem ünnepeljük, csak álmodozni tudtam róla, milyen lehet ez az ünnep. Mindig irigyeltem az amerikai gyerekeket, hogy ezen a napon elmehetnek cukorkát gyűjteni és jelmezekben lófrálhattak. Aztán ahogy nőttem fel kezdte ez az ünnep belopni magát kicsit a közéletben otthon is. Emlékszem vannak Halloween-i koncertek, amit ha jól tudom Skalloween-nak neveznek. Ilyenkor ska zenekarok lépnek fel, természetesen jelmezben. (ska zenei stílus: Jamaicai zene egyik formája. Kombinálja a mento és calypso elemeit az amerikai jazz elemeivel, és a blues hangzásával, Jamaicában a rocksteady és később a reggae előfutára – Köszönjük wikipedia! ).
Szóval még halloween előtte héten a család leülttököt faragni. Életem első és önálló tököcskéjébe egy cuki pikachut vájtam. Semmiképp se tagadtam meg magam. Ezután végérvényesen is a homlokomra írtam, hogy szeretem a pokémonokat. Ha vásárolni megyünk családdal és valami pokémonosat látnak, egyből: „Vivien! Pokémon!”
4. hetemen jött is a régóta várt amerikai ünnepem, a Halloween. Már jó előre megvettem a jelmezemet és reméltem, hogy eljutok egy Halloween-i buliba. Igen… nagyon tévedtem, mert nem vettem számításban, hogy ez az ünnep keddre esik. Másnap meg melózom ,így sztornózva.
Hétfőn, vagyis október 30.-án Brayden egyik osztálytársa rendezett halloween-i ünnepéget. Délután oda mentünk a gyerekekkel. Brayden rendőr jelmezt viselt, Kieran kis börtöntöltelék lett. Volt neki cuki csíkos ruhája, sapija és baba tetkói. Nagyon édes volt. Ez az egész kis ünnepség olyan volt, mint egy játszós délután csak volt kaja és nasi. Itt végre kipróbáltam a fánk golyókat, ami mint kiderült a fánk közepe. Legalább kellően kifáradtak a gyerekek délutánra. Mikor hazaértünk mindketten aludtak a hátsóülésen.
Aztán végre megérkezett a kedd. Nem munkaszüneti nap sajnos ez az ünnep, még iskola is van a gyerekeknek. Délelőtt dolgoztam és déltől szabad voltam. Egy valamiben biztos voltam, elkísérem a gyerekeket cukorkát gyűjteni, lehet hülyének néznek majd, de be is akartam öltözni, ha már volt jelmezem. Négy óra környékén Brayden legjobb barátnője (és egyben a barátnője! – Igen a 4 éves kifiúnak már van barátnője, de nem is csak egy, egyszerre kettő… Sokkal ügyesebb ez a gyerek nálam xD ) , szóval Ashley és anyukája noh meg a kis Maggie megérkeztek hozzánk. És a két család együtt ment a környékre cukorkát gyűjteni a gyerekekkel. A felnőttek közül, csak én voltam olyan bolond, hogy beöltöztem. Indulás előtt löttünk pár képet.
Ohh és hogy én milyen jelmezben voltam, azt hiszem a képekből ki lehet találni. Ha mégsem elárulom. Az Elm utca rémének öltöztem, de női változatban formáltam meg a karaktert.
Szóval elindultunk, az első ajtó láttán a gyerekek azonnal szaladtak is oda, hogy csokit kérjenek. Én a járdán vártam Jeffel és beszélgettünk. Ekkor megkérdezte:
- Nem akarsz te is cukorkát gyűjteni?
- Igen, de én már öreg vagyok ehhez, nem?- mondtam kicsit csalódotton.
- Nem! – jött azonnal rá a válasz. Majd a kezembe nyomta az üres babakocsit, majd vissza szaladt a házba. Pár perc múlva egy kispárnahuzattal tért vissza.
Elmesélte, hogy az idősebb gyerekek mindig ezzel járnak csokit-cukrot gyűjteni, ugyanis ebbe több fér bele, mint a kis tök táskákba. Annak ellenére, hogy jelmezem és már gyűjtő ”táskám” is , még nem szedtem össze a bátorságom, hogy én is cukorkát kéregessek. Aztán rájöttem valamire: 25 éves külföldi vagyok egy idegen országban, távol az ismerősöktől barátoktól. Amúgy se nézek ki annyinak, mint a korom. Szarjam le ha furcsán néznek rám az utcán amiért én is cukrot gyűjtök a gyerekekkel. Így végül a 3. ajtónál odaálltam a gyerekek mögé. Nagy meglepetésemre egy fiatalabb srác nyitott ajtót. Cuki kezeslábas mackó jelmez volt rajta. Mikor a gyerekek vettek 1-1 cukorkát felém nyújtotta a tálat. Ekkor félénken felnéztem rá és megkérdeztem tőle : „Tényleg vehetek én is?” Ekkor elmosolyodott és jobban felém nyújtotta a tálat. „Persze”
Nagy boldogan kikaptam egy kis zacskó gumimacit és nagy boldogan szaladtam lefele a lépcsőn. Amint Jeff mellé értem, hozzám fordult. „Nah, kaptál valamit?” Én meg teli szájjal vigyorogtam és megmutattam az első kis zsákmányomat. Úgy éreztem magam, mint mikor a kisgyerek csinál valamit a szüleinek és azzal büszkélkedik. A következő házaknál egyre bátrabb és bátrabb ettem és a végén már Braydennel kézen fogva azajtók előtt várakoztunk. Már nem érdekelt ki mit gondol. Nagyon boldog voltam. 1-1 zsákmány után Braydennel dalolásztunk : „Van cukorkánk! Van cukorkánk!” Jeff meg csak kuncogott és mosolygott ránk.
Nagyon hosszú idő óta nem éreztem hasonló boldogságot. Ismét a felhőtlen gyermeki énemben lehettem, még ha csak pár órácskára is. Gyönyörű emlék lett ez a nap az életemben. Remélem még több ilyenem lesz. Ohh és sok cukorkát gyűjtöttem. Nagyon nehezen álltam meg de még 80%-a megvan.
