Meneküljünk a hóvihar elől!

Mint minden au pairnek van vakáció hete, ami 2 hét és ez amolyan fizetett szabi. Mivel én többet dolgozom, mint szabadna így nekem kicsivel több ilyen vakációs napjaim/heteim vannak. A legelső ilyen hetem még decemberben volt , karácsony utáni héten. Mivel későn szólt nekem a család így arra a hétre csak helyi programokat szerveztem, nem utaztam el sehova. Ekkor voltam Katával Manhattanben és Vincenttel állatkertben. 

Viszont ez a mostani más. A Ross család Floridába utazik másfél hétre. Mikor hallottam, hogy nyaralás megörültem, hisz Floridába el akartam jutni ráadásul tudom, hogy ők mindig mennek Disney Wordbe. Viszont jött a hideg zuhany, ugyanis engem nem terveztek elvinni. – Mint megtudtam, ha a család viszi az au pairt is nyaralni, az ő részét is állniuk kell. Sok család ezért nem hívja meg az adott gyerekcsőszt. – Úgy döntöttem nem érdekel, akkor elutazom én is oda. 

Február 11-én megkaptam a pontos dátumokat és neki is kezdtem a keresgélésnek. Végül Kata blogjának köszönhetően 2 úti célt találtam, New Orleans és Orlando. Mivel tudtam ezek igen messze vannak New Yorktól így nem szerettem volna napokat buszozni , így repülőre szavaztam. Kiválasztottam 3 olcsó(nak tűnő) jegyet és lefoglaltam őket. 

Március 7. (szerda) Boston -> New Orleans 

Március 11. (vasárnap) New Orleans -> Orlando 

Március 14 (szerda) Orlando -> Newark 

Ezután, hogy meg voltak a napok mikor melyik repülővel érkezem és távozom kerestem is a szállásokat. Ehhez az Airbnb telefonos alkalmazást hívtam segítségül. Mi tagadás elég nehéz volt, mert sajna New Orleansban nem találtam úgy szállást, ahol mind az 5 estét ott tudok maradni, így ott 2 különböző szállást foglaltam. Az első közel New Orleanshoz a másik szállás közel a repülőtérhez. Orlandoban a szálláskeresésnél azt vettem figyelembe, hogy közel legyen az Univesal Studiohoz, ugyanis csak 2 teljes napot maradok ott és akkor szeretnék oda eljutni. 

Eredetileg Disney Word és Universal Studio kombinált jegy volt tervben, de sajnos a végén azok a elfogytak, amit kinéztem, már csak különálló jegyek maradtak, úgy meg az Universal Studio érte meg jobban anyagilag nekem. 

Mikor végre mindent megterveztem, kifizettem és vártam, hogy jöjjön a nagy nap, mint ahogy lenni szokott beütött egy nagy gond. Indulás előtt 2 nappal jöttek a hírek, hogy megint hatalmas hóvihar érkezik. Természetesen a fogadó családom értesített erről, mert jómagam nem követem a híreket. Ők sikeresen áttették a jegyüket egy nappal előbbre. Bevallom kicsit örültem, hogy az indulás előtti este gyerekmentes este lesz, lazítással. 

Aztán jött a gond kedden, az indulás előtti napon. A buszomat, amivel mentem volna Bostonba törölték a havazás miatt, így gyorsan kellett keresnem egy másik tervet. A család azt tanácsolta váltsam át a jegyet mára én is, csak hogy én voltam olyan bátor és nem tettem a jegyemre biztosítást, így plusz költségekbe került volna az áttetetés. Így B tervnek azt találtuk ki, hogy a repülőjegyem marad, de előbb fel kell jutnom Bostonba , mert New Yorkba előbb érkezik a hóvihar, mint Bostonba. Így is lett, lefoglaltam egy buszt este fél11kor indult Manhattanből. A tervek szerint negyed 4re fenn is vagyok vele. De nem akartam a szabadban várakozni vagy a reptéren, így gyorsan keresgéltem szállásokat Bostonban , ismét az Airbnb-n. Szerencsésen meglett egy olcsóbb hely, pár percre a reptértől. Bár félve foglaltam le, mert egy srác nyújtotta a szállást. De vészhelyzet volt és tudtam, hogy nem fogok aludni a buszon. Hisz ki tudna, amikor tudatába vagy annak, hogy már rengeteg járatot töröltek és lehet a tiedet is fogják? 

Miután elbúcsúztam a családtól és megkaptam az instrukciókat mikre figyeljek, mielőtt elhagyom a lakást azonnal rohantam és befejeztem a pakolást. Mikor már úgy éreztem minden rendben, mindent eltettem, rohantam a fürdő szobába zuhanyozni, készülődni, vacsiztam és csináltam az útra 2 szendvicset. 

Alyson tanácsára indulás előtt felhívtam 1 órával előbb a taxit, hogy 8-ra kérek egyet a házhoz, mert olvastam is és Alyson is mondta, hogy sokat szoktak késni. Szóval fel is hívtam őket. Alapból ideges voltam, mert nem szeretek telefonálni, valamiért nagyon szarul érteni, amikor angolul beszélnek hozzám a telefonban. No de, hívtam őket és egy arab fickó vette fel. 

Hogy honnan tudom, hogy milyen „nemzetiségű” volt? Már Angliába is az alatt a pár hónap alatt elég jól kifejlesztettem ezt a képességem, hogy ki tudom találni ki honnan származik az akcentusa alapján, kinek anyanyelve és ki csak a tanultat beszéli. 

Az úr mikor felvette a telefont bele se szólt, így bele is kezdtem a mondokámba, hogy szeretnék egy taxit rendelni. Már ekkor nagyon rossz érzésem volt. Mondta rendben. Majd folytattam, hogy 8 órára szeretném és a megadott címre. Nah ekkor a pasi elkezdett a saját nyelvén –szerintem káromkodni – majd angolra váltott és megemelete a hangját. Először is megkérdezte tőlem, miért nem tudom akkor felhívni, amikor már kész vagyok? Majd reakciómat meg se várva még oda vakkantotta, hogy hívjam fel később majd bontotta a vonalat. Én még tartottam a fülemhez a telefonomat és köpni, nyelni nem tudtam. Ezután vettem egy mély levegőt és megfogadtam, soha többé nem hívok taxit Amerikában. 

Elkezdtem agyalni kinek tudnák szólni. Ráírtam egyik au pair barátomra, nem-e tudna eldobni az állomásra. Ő még dolgozott, de ajánlotta az Uber-t. Mondom egyefene, próbáljuk meg itt ha már otthon nem tudom. Mikor az applikációt nézegettem észre vettem, hogy csak akkor tudom szólni nekik, amikor már jöhetnek értem, megnéztem 10percenként, hogy kb mennyi időt ír ami alatt ideérne egy autós és 7.45kor rányomtam a kérésre. Mivel életemben nem használtam még csak pislogtam milyen ablakokat hozott fel nekem. Ott volt egy gomb, hogy hívás és én buta rányomtam. Gondoltam akkor így kell kérni… Fel is vette valaki, majd mondtam, hogy rendelni szeretnék egy ubert. A vonal másik végén valaki hüledezett majd közölte, hogy téved hívásom van. Ekkor vettem észre, hogy a térképen egy kisautó egyre közelebb jön és kevesebb időt mutat. Nah ekkor eset le, hogy a megrendelt autó már úton van, nem kellett telefonálnom. De késésben is voltam hirtelen, mert már csak 2 percet írt és nekem a holmijaim még a konyhában és a szobámban voltak. Gyors össze is kaptam őket majd a bejárati ajtó mellé tettem, de már láttam, az autóm megjött. Mázli volt, hogy a szemetet korábban kivittem és a rolókat is lehúztam, így már csak a villany volt hátra és a riasztó. A csomagomat közbe az úr betette a kocsiba és már várt az autóban. Bepattantam és vitt a vonatállomásra. Onnan bementem Manhattanbe és felgyalogoltam a busz állomásra. Emlékszem a délelőtti időjárás szerint, már valaminek esnie kellett volna, de ekkor még semmi nem volt Manhattan városában. Végre megtaláltam az állomást és segített egy hajléktalan megtalálni az én járatom várótermét. A következő egy félórás sorbaállás volt majd végre felszállhattunk a buszra ,ami a egy 4 órás buszozás Bostonig. 

A busz sokkal tágasabb volt, mint egy otthoni hosszú útra tervezett busz. Egy kínai lány mellett találtam üres helyet. Az utolsó 2 személy sajnos porul járt, mert több jegyet adtak el, mint amennyi hely volt a buszon, így nekik legelöl kellett ülniük, azokon a pótüléseken. Az mellettem ülő nem az általam megszokott kedves ázsiai lány volt. Egyrész a táskáit nem volt hajlandó feltenni a tárolórészbe, hanem begyömöszölte a lábának fenntartott helyre, majd ebből kifolyóan, végig az én territóriumomban lógatta a lábait. Már az indulás előtt folyamatosan kínaiul beszélt a telefonban valakivel, néha-néha bealudt majd felijedt és folytatta. A fejemen folyamatosan rajta volt a fejhallgató és bömböltettem benne a metált, de ég így is végig hallottam. Az már hab volt a tortán, hogy arra ijedtem fel egy sikeres elszundításomból, hogy röfögő korkantással hátrabicsaklott a feje. Ezután próbáltam én ébren utánozni a pózt, amiben aludt, de elképzelni se tudtam, hogy képes arra. Majd megelégeltem és kényelembe helyeztem magam. Fura, de otthon a szűk ülésekben el tudok úgy helyezkedni, hogy az nekem kényelmes legyen alváshoz. Megtámasztom, a térdeim az előttem lévő ülésbe majd elfordulok. De itt az ülés is szélesebb volt és a lábrész is és nem találtam rajta fogást. Majd elhatároztam nem érdekel levettem a cipőm és felhúztam a lábaim és összekuporodva aludni próbáltam. Kb 1 órát sikerült is aludnom így, de mikor meg-meg csúszott a zokni az ülésen felriadtam. Közben rohamosan fogyott a telefonom aksijának töltöttsége és nem is lett volna ezzel gond, de a töltő lehetőséget a drága kínai utastársam telibe takarta és aludt… Nem baj - gondoltam magamba. Addig próbáltam nem használni a netet és néha zeneszünetet is tartottam.

Mikor még Conneticutban voltam és megnéztem milyen az idő NY-ban

Persze rá-rá néztem az időjárás jelentésre, mi van épp otthon, mik az előrejelzések Bostonba délután tájt. És meglepően láttam, hogy a busszal szépen lehagytuk a hóvihart. Az úton 1szer kerültünk bele havazásba, az is egy furcsa jelenség volt. Emlékszem pont kifele néztem az ablakon és láttam, se eső se hó. Aztán mintha elhúztak volna egy választófüggönyt és hirtelen havazást láttam az ablakon át. De elég hamar kijöttünk az alól a felhő alól. Aztán lassan megérkeztünk. Meg is lepődtem, mikor a sofőr bemondta, hogy megérkeztünk a végállomásra, ugyanis fél órával előbb értünk be mint terveztük. Bostonba se eső, se hó nem volt még. Rendeltem is egy ubert, aki elvitt a szállásomra és gyorsan írtam a srácnak, hogy előbb érkezem, mint ahogy ígértem. 

Mikor a szállásra értem Alexander a szállásadóm még ébren volt, segített felcipekedni a 2. emeletre és körbe mutatta a lakást, kaptam kulcsokat és aludni tértünk. Igazából kicsit tartottam milyen lesz, mert a kép alapján valami tipikus rossz alaknak tűnt. Erre egy meleg kocka srác nyitott ajtót. Nagyon örültem, hogy végre ágyban alhalok, aztán jött a felismerés, hogy az alvóruhám vákuumzacskóban van a táskámban. Így remélve, hogy nem fagyok este halálra egy póló és alsó kombinációt választottam. Lassan állomba is szenderültem. 

Reggel fél 9kor keltem, magamtól. Olyan kellemes érzés volt, hogy nem gyerek kiabálás ver fel és nem kiabál senki, nincs az a kellemetlen környezet, ami reggelente nem hagy pihenni és ami miatt be zárkózom délig a szobámba. Rettenetesen korgott a gyomrom így elmajszoltam az egyik szendvicset. Majd még visszafeküdtem pihenni az ágyba. 10 körül rávettem magam, hogy most már ideje kelni és készülődni. Mivel nem ébredtem semmi zajra, se neszre fogalmam se volt, hogy a szállásadóm otthon tartózkodik-e még vagy dolgozik. De végül bekopogtam hozzá és megkérdeztem hova tegyem a kulcsokat. Majd befejeztem a pakolgatást és fél 11kor elindultam. 

Eredetileg azt terveztem, hogy elsétálok a reptérre, de az a párperces séta a szemközti parkba ráébresztett, hogy ez nem fog menni és hívtam egy autót. Most egy másik társaságot választottam, kipróbáltam a LYFT alkalmazást. Hát nem tudom, hogy minden autó ilyen-e náluk, de ha igen, akkor nem szeretnék többet őket szanálni, még ha olcsók is, akkor sem. A sofőr nem segített, az autó kívül-belül mocskos volt, a sofőr szabálytalanul vezetett, nem figyelve, hogy ott stop tábla van vagy épp kanyarodik vagy esetleg sávot váltana, semmi. Eléggé feszengtem és alig vártam, hogy kiszálljak. Még akkor se érte meg, ha az applikáció az első pár alkalomra 50%-os kedvezményt ad. Maradok az ubernél. 

Végre megérkeztem a reptérre, becsekkolnom se kellett, mert ezt neten már megtettem előző nap. Mentem volna egyből táskát ellenőriztetni, de előtte megittam egy gyümölcsturmixot. Bár ne tettem volna, valami förtelem volt az íze. Ezután ellenőriztettem a csomagokat és mentem tovább keresni a várótermemet. Mivel nagyon korán érkeztem így kiválasztottam egy kis asztalt töltővel és ott chatelgettem barátaimmal és vártam a beszállást. Elérkezett lassan a felszállás után sok mindent elhatároztam. Soha többet nem használom a Spirit társaságot. Lehet, hogy olcsók, de a sok plusz költség és a felszereltségük és küllemük miatt, nem szeretném többet igénybe venni őket. Nem éri meg. Egyrészt plusz költség van azért, hogy egy kézitáskát felvihess magaddal – megjegyzem a többi társaságnál a carry on vagyis kézitáska ingyen felvihető -. A másik, hogy ez a fapadosok leggusztustalanabbra. Az ülések koszosak, a tálcarész nincs letakarítva, az enyémen hatalmas kávéfolt volt és azon használtam a gépet. Bele se merek gondolni, hogy valaki ezen evett. A 4 órás út alatt 1szer jártak körbe ételt italt kínálva, de az is horribilis áron. A mellettem ülő pár 2 kis 2dl-s üdítőért fizetett $26 dollárt! Én hülye meg megittam a repülőre vett italomat felszállás előtt, mondván hosszú útnál szoktak kiszolgálni. Inkább szomjaztam egész úton. Egyszer köhögő görcsöt kaptam, de inkább kimentem mosdóra és a nem ívásra ajánlott vízből kortyoltam egyet. Remélem semmi komoly bajom nem lesz tőle. 

A gépen ezt a bejegyzést írtam és zenét hallgattam. Életemben nem unatkoztam ennyire gépen még, pedig ott volt a 10 órás repülő út Ausztriából Amerikába. Végre leszállt a gépünk. Előbb érkeztünk, mint tervbe volt. Első utam egy Dunkin-os volt, nagyon éhes és szomjas voltam. Ezután hívtam egy ubert majd kaptam a hívást, hogy ő itt van. Mondom az jó, mert én is. Erre a telefonomon mutatott térkép valamiért bezizzent, mert azt mutatta, hogy ott állok, ahol kellene, erre a szemközti parkolóházba kellett volna mennem. 1 óra alatt sikerült megtalálnom ezt a parkolóházat és új autót kellett hívnom. A másiknak meg lemondási pénzt is kellett fizetnem… 

Mikor megérkezett az új sofőröm bepakoltunk és elindultunk a 20perces autóutunkra. Hát ez nálunk 1 óra lett. Nem tudom, hogy direkt csinálta-e hogy lassan ment, de néha már nekem fájt az a sebesség amivel haladtunk. Persze a kiszámolt összegnek a dupláját kellett fizetnem. Ami annyi, hogy a saját autómat meg tudom fullra tankolni vele otthon. Szóval jobban járnék, ha a szállásomon lenne tömegközlekedés. De legalább a lemenő nap fényeivel láthattam East New Orleanst, ami csodálatos volt. 

A szállás helyem Westwego, ami ha jól sejtem a sok gyár miatt egy ez gyár város lehet. Az elejébe tele olaj kitermelőkkel és sok más teleppel. Szerencsére, ahol van a szállásom nem láttam gyárt, de kis lakóközösség van. Nehezen, de megtaláltuk a házat. Az ajtónál bepötyögtem a kódot és egy tündéri nagy kutya fogadott a házban, Lucy. Sajnos nem találkoztam a házigazdával, de megírta anno, ha esetleg ha nem lenne otthon azért engedjem ki néha pisilni Lucyt. A ház elképesztő szép, hatalmas és nagyon művészi, amit imádok, csak egy gondom adódott, hogy a képek alapján, amelyik szobát lefoglaltam arra az volt írva, hogy „Welcome Phillipha” és én nem vagyok az, így a másik szobába lepakoltam. Mindenkire ráírtam, hogy megérkeztem, minden rendben van és elfogott az álmosság, így le is feküdtem aludni.